Mise
Kíváncsi voltam, milyen a
Milleniumi Templom belülről. Ezt pedig akár egy misében is megnézhetem, úgyhogy
neten rá is kerestem szombaton a miserendre. Voltak olyan illúzióim, hogy a
9:30-ason már ott leszek, de aztán 11 lett belőle :D
Tele volt a templom és igazi
felüdülés volt a világos belső, a fehér falak és a fa használata. A megszokott
elrendezés a kereszt alap, de itt körben vannak az ülések és az erkélyi rész
is. Így nem csak a többi hívő hátát látod. Ez sokkal inkább megadja azt a érzést,
hogy itt te egy közösség része vagy. Több bejárat is van, ami a be és
kijutást könnyíti meg. Két pap misézett és a ministránsok között több lány volt,
mint fiú. Az énekek a megszokottak, de a kivetítőről sokkal könnyebb volt
követni, mintha csak a számokat kellene keresgélni az énekeskönyvben.
Az utolsó ítéletről volt szó,
érdekes volt, amit a pap prédikált. A végén viszont már szívesen indultam volna
és még egy rakat ima volt. Sőt himnusz is, amivel eddig csak református
istentiszteleten találkoztam, legalábbis a mi falusi templomunkban nincs szokásban.
Kávézás és úszás
A Café Freiben a rózsaborsos kókuszos
riói kávém a megszokott minőséget hozta (bár drága volt). Összefutottam Jackievel
és beszélgettünk egy kicsit, aztán menni kellett, magyar órára és még főzni.
A Csíki Csobbanóba 15 lej a
belépő, ami egy elfogadható összeg. Bent nagyon kevesen voltak. A víz pedig melegebbnek
éreztem, mint a Kemény Dénes Sportuszoda vízét. Az előre kitűzött 800 métert
anélkül úsztam le, hogy egyszer is kijöttem volna a vízből, ami nagyon szép
eredmény, mert legutóbb 500 méternél már kifulladtam. Az a titka, hogy többféle
úszásnemet is kipróbáltam, aztán a hátúszás nagyon ellazított 😊 Ha csak mellúszás lett volna végig, akkor
nem ment volna, de így volt még hát-, pillangó-, és gyorsúszás is. A
pillangóból csak egy hosszt csináltam, az is szenvedés volt, de igenis
kitartottam! :D
A hajszárítást nagyon bele kell
kalkulálni a 3 órás időkeretbe, mert hosszú loboncom van és húsz perc volt
megszárítani.
Étterem
Éhes voltam és nem volt kedvem
főzni, úgyhogy luxus módon étterembe mentem, ahol jól is laktam. Várakozás
közben Románia rövid történetét olvastam (bár 244 oldal… lehetne rövidebb is).
Szálláson
Utána vissza a szállásra, ahol
már csak pihentem, mert sok mindent csináltam és elfáradtam. Meg nagy tervezgetésben
voltam az időbeosztásommal. Aztán jól belebuktam. Korán kelő vagyok, és ezen az
se változtat, ha amúgy lenne időm még aludni. Nem megy. Muszáj időben lefeküdni
:/ Ezt eléggé megszívtam, mert majdnem éjfélig fent voltam és fél hatkor már
ébren voltam. Úgyhogy most hajnalban bejegyzést írok. Meg Honeybeastet
hallgatok. Hangoskodni nem lehet, mert a többiek alszanak.
Kimentél már a Barátok feredőjébe és a csíksomlyói templomtól balra lévő merőleges utcán található rózsaparkba? Siess,amig nem esik le a hó! Még nyílik a sokféle gyönyörű rózsa...
VálaszTörlésSzia! Lehet a héten beiktatom :)
Törlés