A „vegyél” és „kell” kultúra – a nagy kihívás

Sokszor elhangzik, hogy fogyasztói társadalomban élünk, ahol egyszerűbb eldobni és újat venni, mint megjavítani a dolgokat. A műszaki cikkeket úgy tervezik, hogy egy bizonyos idő után (lehetőleg, amikor a garancia már pont lejárt) romoljanak el. Az akciók hajszolnak, mert ez most kell és milyen olcsó, kihagyhatatlan alkalom, meg kell szerezni…

Impulzív vásárló vagyok sajnos, aki nagyon könnyen elcsábul, ha meglát valamit, aminél beugrik, hogy ez kell, most és azonnal. Nem egykönnyen késleltem a vágyaim teljesülését, legyen szó arról, hogy a csomag gumicukrom haza se ér, mert útközben elfogy, vagy ha várni kell valamire. Türelmetlenség, mohóság, ezek olyan hibáim, ami az önuralom hiányából fakadnak. Vállalni kell, hogy ez a viselkedés az én hiányosságom, mert csak így lehet elmozdulni, előrelépni.

Azt szokták mondani: „Innen szép győzni.”

Itt a győzelem nem egy versenyben történik, nem nevezek be: egy ki a zöldebb méregetésbe. (Főleg, hogy alapvetően rózsaszínes, nyáron barna vagyok, nem pedig zöld.) A kihívás, csak magamnak szól, hogy én uraljam a vágyaimat, és ne azok rángassanak engem. Az első lépés ez tudatosságot jelent. Felismerni, hogy ez a helyzet.

Az indulás

Már el is indultam. Leírtam ezeket a sorokat. Vagy már korábban, amikor kb. három hete elhatároztam, hogy nem iszok több kólát. Nagyon szeretem, naponta megittam több dobozzal, a cukros változatot, ami a napi csipsszel párosulva plusz kilókban is jelentkezett.

Három hete nem ittam kólát és két hete nem ettem csipszet. Még akkor sem, amikor vaníliás kólát láttam, pedig az nagy gyengém. (Pedig a barátom ihatatlannak tartja és csak mutymurutyként hivatkozik rá :D ). Ahogy az se fog ki rajtam, hogy most is van itthon kóla. Tartom magam. Ez jelentős lemondás nekem, mert szeretem. De egyrészt az egészségemre káros, másrészt most egy újabb szemponttal bővült az ellenérv lista. Rengeteg csomagoló anyagot megspórolok, ami csak a szemétes kosarat gyarapította volna. A még nagyobb kihívás az lesz, hogy akkor se fogadjam el, ha kínálnak vele. Ez csak egy kiskapu. Attól még, hogy nem én vettem, nem társulhatok a fogyasztásába.

Önuralom

Ez egy nehéz pont. Felismerni, hogy mire van szükségem. Ezt egy tárgy fogja megkönnyíteni. Egy üzletben akciósan árultak kulacsot. Pillanatnyi elmezavarban szenvedve (másnak nem tudom tulajdonítani) megvettem egy rózsaszín, tündéres fémkulacsot. Rikító rózsaszín, és a személyiségemtől teljesen idegen. Elsüllyesztettem és nem használtam, feleslegesen vettem meg. Még látni se akartam. Most viszont olvastam a kulacsok hasznáról és eszembe jutott, hogy nekem van egy kulacsom valahol. Megkerestem és méla undorral vettem a kezembe. Azon gondolkodtam, hogy elajándékozom, mert biztosan van olyan ismerősöm, akinek tetszene. A barátomnak megmutattam az én „csodás” kulacsomat. Ő mondta, hogy szerinte tartsam meg, hogy emlékeztessen az átgondolt vásárlás szükségességére. Hogy ne vegyek meg olyan tárgyakat, ami a kulacsom sorsára jut. Úgyhogy megtartom. Talán eljön az a nap, amikor már nem kell a rózsaszín kulacs, hanem magamtól is menni fog az önuralom.

Szerkesztés: Kipróbáltam, ezt a „nagyszerű” kulacsomat. Használhatatlan. Pár óra alatt átveszi a fémízt. Szemetet vettem :/ Így még elajándékozni sem tudom. :/ Viszont akkor is magammal viszem. Van egy szál szövetvirágom, aminek ez lesz a vázája. Ott fog díszelegni a szobámban. Így is hatásos emlékeztető.

Tárgyaim

Hát én az a típus vagyok, akinek több könyve van, mint ruhája. 453 db jelenleg, amiből a Moly szerint 58%-ot olvastam el. Ez egy elég megdöbbentő arány. Ott van a rengeteg könyv, amit nem olvastam, pedig érdekelnek és én megyek és újabbakat szerzek be. Idén 157 db könyv jutott hozzám. Ezek egy része ajándékozás révén, nem mind beszerzés. De ez hatalmas szám. Idén majdhogynem megduplázódott a könyveim száma. Nem kis túlzásba estem. Nem mondom, hogy nem fogok több könyvet beszerezni. Vannak szerzők, akik minden szabályozás felett állnak (Terry Pratchett, On Sai). De a könyvtárat aktívabban is lehet használni. Vagyis használom. Van, hogy húsz könyv is nálam van, amik nagyrészt olvasatlanul mennek vissza. Önuralom. Mindig ide térek vissza.

A másik fájdalom, hogy ennyi könyvet nem vihetek magammal. Talán egy-kettőt igen, de több fizikailag nem fér be a bőröndömbe. Elég nagy tanulság ez nekem.

Egy új dolgot megvenni öröm. Hosszabb-rövidebb ideig tart. Ránézni, és tudni, hogy az enyém szintén jó érzés. Viszont tudni azt, hogy nem vihetem magammal, itt kell hagynom fájdalmas dolog. Veszteség, szinte gyász. Olyan, mint egy ébresztő, ami arra figyelmeztet, hogy túlzottan ragaszkodom a birtokolt dolgaimhoz. Más megvilágításba fogja helyezni a magánkönyvtáramat, ha hosszan többszáz kilométerre leszek tőle. Még nem tudom milyen lesz, és min változtat. De valami változni fog.