Mit tanulhatok?
Nem mintha előre meglehetne mondani, mi az, amit az
önkéntesség időszaka adni fog nekem. Nincs jövőbe látó szemüvegem (csak egy
némileg karcos, kopottas 5-6 dioptriás normál második szempár). De lehetnek
elképzeléseim és céljaim, hogy mit szeretnék elsajátítani. Ezekről a célokról
írok most. Főleg azért, hogy szem előtt legyenek, hogy ne a végső összefoglalónál
lepődjek meg, hogy jé, én ezt is megakartam tanulni, meg ezt is, aztán nem volt
eszemben. Másrészt jó lesz visszanézni, hogy mit gondoltam indulás előtt és
tényleg hova jutottam.
Na de lássuk!
- Előadói készség fejlesztése – Hetente fogok előadásokat tartani, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
- Bátorság az emberek előtti beszédben – Lámpalázam van. A gyakorlat enyhíthet ezen. Remélem.
- Angol beszédkészség– A többi önkéntessel ez lesz a közös nyelv. Muszáj lesz kifejeznem magam. Ez pedig előbb-utóbb elvezet az angol beszéd megszokásához és ez magabiztosságot ad.
- Problémamegoldás – A kreatív feladatok, a közösségi élet, az új helyzetek mind járnak nehézségekkel. Ezekre reagálni kell és megoldásokat találni.
- Környezetvédelemről való ismeretek szerzése – Be kell látnom, hogy ebben sokat kell még tanulnom. Épp csak a felszínt kezdtem kapargatni, de nyitott vagyok az újra, és szeretnék a lehető legtöbbet megtudni róla, hogy aztán tovább adhassam.
- Román nyelvtanulás – Nem hinném, hogy hazajövök és letudok majd tenni belőle egy C1 típusú nyelvvizsgát, azért ilyen illúzióim nincsenek. Viszont az alapokat mindenképpen szeretném megtanulni, hogy a románokkal megtudjam értetni magam hétköznapi helyzetekben pl: jegyvásárlás a vonaton, boltban…
- Barátságok kötése – Nemzetközi környezetben leszek, azt hiszem ez a pont jól fog menni és találkozom szimpatikus és nyitott emberekkel.
- Nagyobb magabiztosság – A sikerek növelik az önbizalmat.
- Pénzbeosztás – 90 euro költőpénzt adnak havonta, ami kb 30 ezer Ft, a kiadásaimat jobban át kell gondolni, mint amikor dolgoztam és ennél nagyobb keretből gazdálkodhattam.
- Photoshop kezelésének megtanulása – A szemétszedési akciókat, a klubot, és más programokat plakát készítéssel népszerűsítjük, lehet hogy lesz alkalmam képszerkesztő program használatára
- Rugalmasság és tolerancia – Más kultúrák, más szokások. Ami másnak megszokott, nekem lehet szokatlan és fordítva. Tolerálni kell a habitusbéli különbségeket és nyitottan állni hozzá. Tanulni lehet ebből is.
- Más nemzetek ételeinek megismerése – Van sütő a lakhelyünkön és főleg lányok lesznek. Ebből arra következtettem, hogy lesznek alkalmak, amikor használatban lesz az a sütő és akkor én is szeretnék ott lenni és tanulni. Meg aztán én is tudok finomakat főzni, a pörköltjeimnek remélem lesz keletje. A repertoár bővítés pedig mindig jól jön.
- Programszervezés – Mivel sokféle dolgot csinálunk, szervezni is kell. Szeretek szervezni. Már vannak korábbról szervezési tapasztalataim (pl: Csillagpont – Szálláscsoport; Honismereti Akadémia; Múzeumlátogatók Köre).
- Környezetbarát életmód elsajátítása – Szeretnék sokat tanulni arról, hogy a saját életembe hogyan tudom minél jobban alkalmazni a környezetkímélő életmódot. Most 2,6 ha-os a ökológiai lábnyomom, ami nagyobb mint ami ténylegesen rám jutna a föld területéből.
- Megismerni Csíkszeredát és Erdélyt – Egy héten két egybefüggő pihenőnap jár, továbbá egy hónapban két nap szabadság. Ezt az időt Erdély megismerésére szeretném fordatani, sokat látni belőle. Rengeteg kulturális és természeti kincset tartogat.
- A határon túli magyar irodalom megismerése – Azt az infót hallottam, hogy sok erdélyi kiadó van, akik olyan könyveket is kiadnak, ami Magyarországra nem jut el. Csíkszeredának pedig jól felszerelt magyar nyelvű kötetekkel rendelkező megyei könyvtára van. Hamar tervezek beiratkozni :D
„Csak” ennyi mindent gondoltam. :D Az
önkéntesség nem formális tanulás. Nem az iskolapadban ülsz, ahol elmagyarázzák
a dolgozatban számonkért tanulnivalót. Készségeket és gyakorlatot szerzünk, ami
a későbbi élethez való hozzáállást nagyban befolyásolja. Kb. ezek azok, amiket
így elgondolva tanulni fogok. Persze biztos lesznek olyan dolgok, amiket nem
látok most előre, mert csak ott derül ki. Ezeket kíváncsian várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése