 |
Sok minden összejött,
ami segített letisztázni a gondolataimat. Nincs annyi pörgés, ami elvonná a
figyelmem. Aztán még például: A világjárvány, az önkéntesség, az Urban Eve blog
Ennél zöldebb tanfolyamja, a reggeli és esti meditatív nyújtásaim, amikor
mindenféle emlékek jönnek fel és ellazulok, Anthony De Mello: Abszurd egypercesek
könyve, a tegnapi csíksomlyói kirándulás, ima a kegyszobor előtt, nézni a Kissomlyó
oldalában a csíki tájat. Aztán más könyvek is, amiket olvastam, a naplóírás, a
reggeli készítés közbeni rádöbbenés a saját életem végességére, hogy minden
változik és akkor most ez mit jelent ténylegesen. De benne vannak a
gondolatsorban az életem eddigi eseményei, tapasztalatai, érzései is.
A naplómban
összegeztem, hogy mit tartok az élet értelmének. Nem mintha ebben meg lehetne
nyugodni, hogy szuper megvan és most már mindig ugyanez lesz nekem az élet
értelme. Mert nem.
Először
is mi a keret? Nincsen állandó és változatlan a földi életben. Változom a
tapasztalásokkal, nem leszek ugyanaz az ember 40, 60, 80 évesen mint most.
Máshogy fogok gondolkodni. Az életem véges, a szeretteimé is, minden épített
dolog elpusztul egyszer, a Nap is kifog hunyni hosszú távon. A Földön nincs örökké,
sem tökéletes. Épp ezért a maximalizmus is felesleges, mert elérhetetlenné
teszi a megelégedést.
Akkor
mim van? Van egy véges életem, mindig változó körülményekkel. Az élet értékes.
Azért vagyok a Földön, hogy önazonosan éljem a napjaimat. Ez azt jelenti, hogy
megélem a kapcsolatokat, felfedezem a világot (a belsőt és a külsőt is)
élményeket gyűjtök, tanulok, időt szánok magamra, a szeretteimre, a
hobbijaimra. Most önkéntes vagyok, aki olyan munkát végezhet, amivel szellemi
értéket teremt, de az a célom, hogy később is olyan munkám lehessen, amivel
értéket teremtek, de az a minimum várakozás, hogy ne rossz érzéssel menjek
dolgozni. A hétköznapjaim úgy élem meg, hogy megtalálom benne a szépet és jól
érzem magam benne. És ezek az egyszerű napok ki fogják adni, hogy az életem
végén azt mondhassam, ez egy jó élet volt. Az örömöt keresni kell, mert hiába
vesz körül a világ legszebb tája, látod a legszebb épületeket, ízleled a finom
ételeket, ha nem veszed észre mi van körülötted, nem éled meg. Az értékeim szerint
élem az életem. Megbecsülöm a szeretteim, mert nem lesznek mindig itt nekem.
Mi
az élmény? Vajon csak az, hogy láttam Firenzét? Nem hiszem. Élmény a pocsolyába
hulló esőcsepp keltette fodor, a virágok, a tavasz-illat, a madárcsicsergés, a
kényelmes ágy, a kávém íze, a puha selymes takaróm, a frissítő zuhany…
Az
örömökben mértéket kell találni. Például szeretem a mályvacukrot. Ha négy-öt
darabot eszek meg egyszerre az jó és finom. Ha viszont mind a háromszáz grammot
felfalom, akkor megfájdul tőle a hasam és hányingerem lesz (tapasztalat).
Van
még egy fontos vetület. Van a bizonytalankodó kereső hitem. A hit abban, hogy
van túlvilág, ami örökkévaló és tökéletes, de amit nem érthetek meg, mert a
Földön ez nem megtapasztalható. Az hogy Isten gyermeke vagyok, egyedi és
megismételhetetlen, és ha senki más nem szeretne (ami nincs így szerencsére)
Isten akkor is szeretne engem.
Az
életnek nincs egy értelme. És az se változatlan hogy mi az értelme nekem.
Változhat az idővel, ahogy változom. Az embereknek más-más lehet, hogy ők mit
tartanak annak értékeik és fontosság sorrendjük szerint. És mindenkinek magának
kell rájönnie és megkeresni a saját válaszait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése